Közlekedés
Budapest felől az M7-es autópályán közlekedve Balatonszentgyörgy irányába, majd Keszthelyen át, vagy a várost kikerülve juthatunk Hévízre. Sopron felől a 84-es számú főúton haladva érhető el.
A legközelebbi vasútállomás Keszthelyen van, és onnan menetrend szerinti busszal vagy taxival juthatunk a városba. Menetrend szerinti buszok közlekednek az ország nagyobb városaiból Hévíz érintésével, de elérhetők nemzetközi buszjáratok is.
Budapestre közlekednek több európai városból is repülőjáratok. A reptérről transzferjárattal, illetve menetrend szerinti buszjárattal is elérhető a város. Valamint a közelben, Sármelléken lévő Hévíz-Balaton Airport fogad rendszeresen charter járatokat. Sármellékről szintén transzferrel legegyszerűbb megközelíteni a várost.
A Balaton Területfejlesztési Koncepció 2014 - 2030 című dokumentumban található megjegyzés szerint "a helyi közlekedés kapcsán elő kell készíteni Keszthely és Hévíz közti kötöttpályás közlekedési rendszer kiépítését"
A villamos 2 városon áthaladva a helyközi, illetve a helyi autóbusz-állomásokat kötné össze. A nyomvonalra, valamint a megállóhelyekre több elképzelés is készült. A tanulmány szerint nem vennének új villamosokat a vonalra, hanem pl. nosztalgiának számító, ugyanakkor "félmodern", használt járműveket (pl. a Miskolcon már nem használatos SGP E1-es villamosokkal) szereznének be olcsón.
A balatoni körvasút megvalósításához és a Hévíz-Balaton Nemzetközi repülőtér fejlesztéséhez egy 2016-os kormányhatározat forrást rendelt, és felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. bevonásával tegyen javaslatot a Hévízi Tófürdő hatékonyabb turisztikai hasznosítására és a balatoni turisztikai kínálatába történő integrálására az egészségügyi ellátást célzó funkció fenntartása mellett.
Turizmus
A város fejlődését a turizmusra alapozza. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében 1,0 millió vendégéjszakával (2012) Magyarország második legnépszerűbb települése Budapest után; legnagyobb küldőpiacai Németország (258 ezer), Oroszország (181 ezer) és Ausztria (97 ezer). Népszerűségét természetesen elsősorban a területén található gyógyító hatásáról is ismert Hévízi-tónak köszönheti. A mára már több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel. A nemzetközi vendégforgalom további növekedése várható, hiszen egyre több turista érkezik a közeli sármelléki repülőtérre.
Hévíz a Magyar Fürdővárosok Országos Szövetségének tagja.
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Régió | Nyugat-Dunántúl |
| Megye | Zala |
| Járás | Keszthelyi |
| Jogállás | város |
| Polgármester | Papp Gábor (FIDESZ–KDNP) |
| Jegyző | dr. Tüske Róbert |
| Irányítószám | 8380 |
| Körzethívószám | 83 |
| Testvértelepülései |
|
| Népesség | |
| Teljes népesség | 4634 fő (2015. jan. 1.) |
| Népsűrűség | 568,8 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 8,3 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
|
|
|
FORRÁS: Wikipédia